Megszerezni igen, de megtartani... Hogyan?
A "halványlila gőz" kifejezés még nem adja vissza a fejemben található káoszt erre a kérdésre, de a végére azért kibogozom...
Mikor megírtam a Szex és titkot, tudtam, hogy ez egy sorozat kezdete. Gyakran végződnek úgy a könyvek, hogy "aztán boldogan éltek, míg meg nem haltak". Vagy el nem váltak. Vagy az egyik fél meg nem halt. Az unalomtól vagy a féltékenységtől. Tudtam, azzal, hogy összejöttünk, nem egy út végére értünk, hanem az autópálya elejére. Sokszor kell sávot váltani, a tükörbe nézni, jelezni, dudálni, előzni, fékezni, de a defenzív vezetés szabályait érdemes betartani! Ha az autónk összetört, nem szállunk át mindjárt egy másikba, hiszen minden helyrehozható. Ha csak a lökhárító sérül, kis erőfeszítés is elég, hogy minden rendbejöjjön. Néha viszont a motor is feladja! Nos, ekkor kell egy jó szerelő. Egy könyv, ami elárulja, mit hogyan érdemes úgy összecsavarozni, hogy az továbbra is működőképes legyen. Szeretem a hasonlatokat. Bocsássatok meg érte. Szóval, izzítsátok be a motort, hamarosan indulunk...
Karrier és titok - A siker íze
Karrier és titok - A SIKER ÍZE – avagy először a harmadik részt írom meg, azután fog megjelenni a Szex és titok2 – Keribredsonak fogalma sincs… - majd meglátjátok, miért.
"Tudtam, hogy életem legnagyobb lehetőségét szalasztom el, ha ezt most kihagyom. Irreálisnak tűnt az egész, visszagondolva azokra az időkre, amikor még ennem is alig volt mit. Most pedig itt tornyosulnak előttem súlyos bőröndjeim, életem legfontosabb tárgyaival teletömve, melyek az otthont jelentik – most és mindörökké. Gyors pillantást vetettem a szobában álmosan pöffeszkedő bútorokra, s igyekeztem jól magamba szívni emléküket. Abban a reményben, hogy semmi fontosat nem hagyok hátra – az eddigi életemen kívül -, a mögöttem becsukódó ajtóval kis lakásomat és múltamat is bezártam.
Lent már várt rám a taxi. Mikor a sofőr meglátott felbukkanni méretes táskáimmal, kipattant az autóból és készségesen a segítségemre sietett. A két nehezebb koffert kivette a kezemből, a kisebbeket magam helyeztem el a csomagtartóban. Halk köszönömmel jeleztem, hogy hálás vagyok a szolgálataiért, majd egy futó, könnyes pillantást vetve a házra, ahol eddig világom változásainak főhadiszállása volt, beültem hátra és bevágtam a Mercedes súlyos ajtaját. A taxis már elfoglalta helyét, mosollyal az arcán a visszapillantó tükörből kérdőn rám nézett, és megszólalt:
- A reptérre, ugye?
- Igen. A 2A Terminálra. Három órám van indulásig, nem kell rohannunk – tettem még hozzá, hogy időt nyerjek a búcsúzáshoz.
A várostól is el kellett köszönnöm. A várostól, ami édes gyermekeként kényeztetett, s most, hogy „felnőttem”, egykedvű némasággal kísérte kirepülésemet."
